12.rész - A sors akarja így

Sziasztok!

Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog.

Köszönöm a sok bíztatást és az olvasókat, akik egyre csak

nőnek. Nagyon boldog vagyok mikor látom, hogy van egy új olvasóm 

vagy egy újabb kommentet olvashatok. Már névtelenül is lehet kommentelni!

Jó olvasást!

Ölellek Titeket!

-----------------------------------------------------------------------

  Már több,mint két hónap telt el, mióta Londonban élek. Két hete összeszedtem magam és sikerült felhívnom Ash-t, aki nem kicsit volt kiborulva, amit meg is értek. Hiszen minden szó nélkül leléptem, csak levelet hagytam magam után. Igaz azóta már kibékültünk, de még mindig minden hívásomba felteszi a nagy kérdést, hogy hol vagyok, de én mindig kikerülöm a válasz adást. Nem akarom, hogy megtudja, hol vagyok, mert képes lenne utánam jönni és a hajamnál fogva visszaráncigálni. 

  Az elmúlt időmben sok minden változott. Feladtam a régi életem. Igaz néha még mindig nagyon hiányzik a szervezés, de valahogy úgy érzem, hogy nem voltam önmagam. Én vagyok egy nyugodt lány, aki próbálja elrejteni a szeleburdi énjét csak azért, hogy mindenkinek megfeleljen. Az én igazi énem egy belevaló, bulizós személyiség, akinek nincsenek szabályai vagyis vannak, de mindig megszegi őket, hiszen erre jók csak. Megszegni őket. Egy albérletben élek Dylan-el, akit még a szállodában ismertem meg. Ott dolgozik, ahogyan mára már én is. Ő a recepción, én pedig a bár részlegen pincérnőként. Sokat változtam, nemde? Egy híres esküvő szervezőből, pincérnő lettem, de valamiért így jobban érzem magam, mert sosem kell elrejtenem magam. 

  Az új életem mellé, új külsőt is kreáltam magamnak. A barna hajam sötétvörösre festettem. Dy szerint ez a hajszín sokkal jobban illik hozzám és nekem is jobban tetszik. Eddig csak azért nem festettem be, mert otthon sosem volt rá időm napközben. Annak ellenére, hogy tudom többet úgysem megyek oda vissza, mert nem tudnék ott élni, még mindig az otthonomnak hívom, ami nem meglepő, hiszen hosszú időt éltem ott, de lassancskán Londont is otthonomnak fogom majd nevezni.

  - Hé - lök meg a mellettem ülő barátom - figyelsz te rám egyáltalán Am? - nevet fel. Megrázom a fejem, majd nevetve megszólalok.

  - Bocs Dy, csak elkalandoztam. - vonom meg a vállam - Mit is mondtál?

  - Csak azt, hogy ma este randim lesz. A szállodában megismerkedtem egy lánnyal, pont mint pár hete veled is, csak ő várost nézni jött és elbeszélgettünk. Majd elhívtam vacsorázni, amire ő igent mondott. 

  - Gratula. - lököm meg. - Ezt ne szúrd el, mint a többit. - kacsintok rá.

  - Megpróbálom. - nevet fel kínosan. - De a többit sem szúrtam el, csak nem illettünk össze.

  - Aha, persze. - nevetek fel. - Mindig a lány a hibás, mi? Az nem számít, hogy nem veszed észre az apró jeleket, igaz?

  - Inkább ne menjünk bele. - morogja. - Neked hányra is kell benned ma?

  - Kilencre, szóval most nem fogok elkésni, még van időm. - vágom rá. 

  Még egy fél órát beszélgettünk, utána nekem készülnöm kellett, mert a végén mégis igaza lesz Dy-nek és ismét elkésem. Bementem a szobámba a cuccaimét, majd birtokba vettem a fürdőszobát, amin Dy-vel osztozom. Gyorsan lezuhanyoztam, majd felöltöztettem és feltettem egy kis sminket. Belebújtam a fekete szűk nadrágomba és átlátszó fehér ingembe. Szerencsére nincs egyenruhánk, csak az a kikötés van, hogy fekete-fehér legyen, amiben megyünk és természetesen elegáns. A lábamra felhúztam a fehér balerinám, majd megfésültem a hajam és már indulásra kész is voltam. 

  - Hé Am, ezt látnod kell. - kiált Dy. - Gyere gyorsan.

  Kiszaladtam a fürdőből, majd megláttam a hátánál és a tévét kezdtem bámulni, ahol olyan személyek fogadtak, akiket a mai napig sem vagyok képes kiverni a fejemből. 

  - A híres One Direction, újra összeáll egy kisebb koncertre, amit Nagy Britanniában fognak előadni, pontosabban Londonban jövő hétvégén. Igen a híres One Direction hazalátogat, sok lány örömére, hogy egy hatalmas koncerttel lepjék meg a rajongóikat. A koncertre, csak pár jegy maradt, így aki még nem szerezett be egyet sem, az siessen, ha látni szeretné a kedvenceit.

  - Ne már. - suttogom. 

  Azért jövök el, hogy ne találkozzam velük, errefel ők jönnek ide koncertezni. A sors tényleg ennyire ellenem lenne, hogy mindig összehoz velük akaratom ellenére is? Hogy fogom ezt elviselni, mi van ha találkozom velük majd az utcán? Még Zaynnel és Liammel semmi bajom, de Niallnek nem tudnék a szemébe nézni, ahogy Harrynek sem, mert biztos vagyok benne, hogy pontosan tudja az okát, hogy miért futamodtam meg. Louis pedig biztosan mérges rám, mert egyetlen hívására sem válaszoltam, pedig vele semmi bajom, bár a többieknek sem vettem fel. 

  - Nem számít, hogy idejönnek. London nem kicsi város, nem fogsz velük találkozni. - próbál megnyugtatni Dy. - Ha meg mégis akkor én itt leszek neked és ketten megoldjuk valahogy.

  - Köszi Dylan. - hajolok le, majd nyomok egy puszit az arcára. - Te vagy a legjobb, de nekem mennem kell. Reggel találkozunk. - köszönök el tőle, majd a kabátomat felkapva lépek ki a lakásból.

  Remélem, hogy nem hoz velük össze a sors. Azzal semmi bajom, hogy ide jönnek, de nem akarok velük találkozni, nem tudnék a szemükbe nézni. Miattuk, jobban mondva miatta léptem le és a találkozás nem is kicsit lenne kínos. Talán ki kéne vennem a jövő hetet, hogy biztosra menjek. Ha a házban maradok biztosan nem botlom beléjük. De sajna szükségem van a pénzre. Igaz maradt még a számlámon, de nem akarok majd Dy-től kérni, ha netalántán elfogy. 

  Szorosan összehúzom magamon a dzsekim, mivel este van és hát London nem a melegről híres. Leszaladok a lépcsőkön, majd felülök a metróra és már rohanok is Caesar hotelhez. Londonban ez egy elég híres szálloda, ahol sok híresség fordul elő, ám ez engem nem zavart sosem mióta itt dolgozom, hiszen én is sok hírességgel találkoztam már. 

  - Jó estét kisasszony! - köszön Taylor, a portás, mire én biccentek egyet.

  - Jó estét! - kinyitja nekem az ajtót, amit én mosolyogva fogadok, majd belépve már sietek is a bár részleghez, ahol elfoglalhatom a helyem, még hat órát fogok ácsorogni, mivel most az éjszakai műszakot kaptam. - Szia Marc! - nyomok egy puszit a társam arcára. Lehet, hogy butaság, de valamiért a fiúkkal jobban kijövök, mint a lányokkal, ami egyáltalán nem zavar.

  - Szia Am. - mosolyog. - Már vártalak, ma elég nagy lesz a forgalom, mivel új vendégek érkeztek, akik alig várják, hogy ide jöhessenek inni pár pohárkával.

  - Hát akkor csapjunk a lovak közé. - állok be mellé. - Kibékültetek már? - kérdem tőle.

  - Nem igazán, bár már beszélünk, ami nálunk haladás, de nem könnyű elfelejteni, hogy átvert. - sóhajtja.

  - Tudod Marc, mi lányok nagyon szeretünk a fiúk agyára menni, de ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük őket, csak ilyenek vagyunk. - vonom meg a vállam.

  - Igen már rájöttem. - forgatja a szemét. - Érzem, hogy szeret, de akkor is.

  - Nyugi, minden megoldódik majd. - mosolygok rá bíztatóan. 

  - Ha te mondod.

  Mindketten belemerültünk a munkába. Marcnak igaza volt tényleg nagy volt a felhajtás. Az egész bár tele volt emberekkel, akik arra vártok, hogy kiszolgáljuk őket. Szerencsére mindketten gyorsan mozgunk, így nem kellett sokat váratnunk őket. 

  - Mit adhatok? - fordultam vissza a pulthoz. 

  - Egy vodka-narancsot. - mosolyog a férfi. - Meg esetleg a számodat mellé. - kacsint rám.

  Hát igen, csak ezt utálom a munkámban, hogy folyamatosan a számom kérik el vagy bepróbálkoznak nálam, esetleg meghívnak egy italra, ami nem lenne baj, ha nem idős emberek tennék ezt. Sóhajtva rakom elé az italát, majd szólalok meg.

  - Párkapcsolatban élek. - mosolygok. Már bevett duma nálam, amit szerencsére még senki sem cáfolt meg.

  - Kár, pedig boldoggá tudnám tenni kegyedet. - kacérkodik.

  - Ez van. - vonom meg a vállam. - További kellemes estét. - köszönök el tőle, majd a másik pasashoz fordulok.

  Ebben a pár órában sokkal több megjegyzést kaptam, mint eddig valaha, lassan úgy érzem, hogy nekem is szükségem lenne valami erősre, de munka közben sajnos ez nem lehetséges. A bár előtt kisebb csoport haladt el, akik hangosan nevettek. Milyen jó is nekik. - gondoltam magamban. Ők szórakozni jönnek ide, nem pedig órákat dolgozni, nem mintha bajom lenne, de ez a felfordulás nekem sok, mióta itt vagyok még sosem volt ekkora tömeg. 

  - Kivagyok. - dől a pultnak Marc. - Mennyien lesznek még?

  - Veled tartok. - sóhajtom. - Hát fogalmam sincs, de ilyenkor remélem már inkább aludni jönnek az emberek nem pedig fogyasztani. - motyogom. 

  - Egy újabb vendég tart feléd. - bök az ajtó felé.

  - Hát akkor ennyi volt a pihenő. - sóhajtom. Mikor hallom, hogy a léptek abbamaradtak mosolyog emelem fel a fejem és teszem a már jól betanult kérdést. - Jó estét, mit adhatok?