2014. augusztus 27., szerda

14.rész - A szerelem elől nincs menekvés

Sziasztok! 
Sajnálom a késést, de nyaralni voltam, de most, hogy itthon vagyok
egyre több és több rész lesz, mivel még suli előtt szeretném befejezni a blogot.
Pontosan még nem döntöttem el, hogy hány részes is lesz, de nem hiszem, 
hogy 25-nél több, bár ki tudja milyen ötletem támad írás közben.
Remélem tetszeni fog a rész, ahogy majd a következő néhány is!
Köszönöm a bíztatást és az olvasókat is!
Jó olvasást!
Ölellek Titeket!

----------------------------------------------------------------------------


  Azonnal hátrébb húzódtam Harrytől, ami neki nem tetszett. Ijedten bámultam a szobába lépő személyre, aki szintúgy rám. Nem így terveztem ezt az egészet. A francba is, nem akartam, hogy észrevegyenek! Legfőbbképpen nem ő! Egyáltalán, hogy van neki kulcsa ehhez a szobához? Hát persze, hogy van, hiszen két ágy van ebbe a szobába. 
  - Amanda? - nyögi ki nagy nehezen. - Tényleg te vagy az?
  - Én... - motyogom magam elé. - De most mennem kell, sziasztok! - pattanok fel hírtelen, de természetesen Harry nem enged csak úgy el, a csuklóm után nyúlt és megfogta azt.
  - Nem mész sehová. - néz mélyen a szemeimbe. - Mit nem tudok, hogy hol van? - fordul a megzavarónk felé.
  - Mit keresel te itt? - szegezi nekem a kérdést. - Azt hittem, hogy elmentél. Hiszen még levelet is írtál, amit még a mai napig nem értek. Nem értem, hogy miért léptél ki olyan hírtelen az életemből. Nem értem, hogy miért tetted ezt, hiszen olyan jól megvoltunk... én még a szüleimnek is be akartalak téged mutatni. - suttogja szomorúan.
  - Niall... - sóhajtom. - Annyira sajnálom...
  - Nem! - rázza meg a fejét. - Ha sajnáltad volna akkor felveszed azt a rohadt telefont és legalább elmondod az okát, de nem tetted. Nem válaszoltál egyetlen hívásomra, üzenetemre vagy bármimre is! - néz a szemembe, mire nekem könnyek gyűlnek az enyéimbe. - Megbántottál! Nem is kicsit és most újra itt vagy, de ami még ettől is jobban fáj, hogy a haverommal milyen helyzetbe nyitottam rátok! Hogy tehetted ezt Harry? - fordul felé.
  - Hamarabb volt velem, mint veled. - válaszolja dühösen. - Mielőtt még téged megismert volna, velem smárolt, csak ő ezzel nem volt tisztában és addig én sem, míg az esküvőn el nem raboltam és csókoltam meg. Miattam ment el.
  Éreztem, ha még sokat maradok itt velük akkor elsírom magam. Láttam Niall arcán a fájdalmat, láttam rajta, hogy mennyire fáj neki, amit tettem.
  - Te végig hozzá vonzódtál, miközben velem voltál? - tette fel azt a kérdést, amit sosem szerettem volna, ha megtud. Lehunytam a szemem, nem voltam képes nézni. - Tehát igen.
  - Én... - dadogom, de nem tudtam befejezni. El akartam innen tűnni. Kitéptem Harry keze közül a csuklómat - mit sem törődve a fájdalommal - majd kirohantam a szobából. 
  Egyenesen a lifthez rohantam, ami szerencsére pont akkor nyílt ki, mikor odaértem. Berohantam, majd megnyomtam a nulladik szintre vezető gombot. Vártam, hogy becsukódjon, mielőtt még bármelyikük utolért volna, de balszerencsémre az utolsó pillanatban egy kéz állította meg, majd lépett be rajta az illető. Az illatából tudtam, hogy ki az. 
  Éreztem, ahogy szikrázik köztünk a levegő ebben a kis helységben. Éreztem a teste melegét és azt is, hogy a hátamnál áll.
  - Kérlek ne érj hozzám. - suttogom csukott szemekkel.
  - Ne menekülj előlem. - morogja, majd hátulról átkarol, mire én megfeszülök a karjai között. - Ne menekülj előlem, mert én már belefáradtam abba, hogy utánad kutassak. Nem akarok még egy éjszakát nélküled tölteni, nem akarok nélküled felébredni, azt akarom, hogy mellettem légy mikor kinyitom a szemeim, téged akarlak meglátni először. - suttogja a fülembe, nekem pedig sikeresen elerednek a könnyeim. - Ne sírj. - puszil a nyakamba.
  Kezeimmel erősen kapaszkodom a korlátba és próbálok rájönni, hogy mivel érdemeltem én ezt. Hogy miért büntet így a sorsom... Azt hittem, hogy végre elfelejthetem, de újra találkoztunk és most már tényleg nincs ki közénk álljon. De vajon én képes vagyok megadni magamnak azt a boldogságot, hogy közel engedjem őt magamhoz? És, ha megteszem akkor megbánom-e? Hírtelen elenged, azt hittem, hogy leértünk, de ehelyett a lift akadozva megállt. Ijedten kaptam hátra a fejem és nyitottam ki a szemem. Basszus! Megnyomta a gombot, ami megállítja ezt a szar szerkezetet. 
  - Kérlek adj egy esélyt. - fogta meg az egyik kezem, majd fűzte össze az övével. - Csak egy esélyt kérek, hogy bebizonyítsam neked mit jelentesz számomra. - lép hozzám közelebb. Szeretnék hátrálni, de ebben a szűk helységben nincs hová. - Tudom, hogy te is szeretnéd. - suttogja.
   - És mi van, ha nem szeretném? - kérdem halkan, fel sem nézve rá, mert ha belepillantok azokba a szemekbe akkor biztosan megtörök és a karjai közé vetem magam.
  - Akkor most állíts le, mert ahogy észrevettem az előbb sem tetted. - emeli fel az állam, majd közel hajol hozzám. Amint megérzem a leheletét az arcomon, kipattannak a szemeim. Itt áll pár centire tőlem. Az ajkai szinte összeérnek az enyémekkel. Érzem a mentolos leheletét és csodás illatát. Nyelek egyet. El kell tolnom! - kapok észhez, de mire megteszem már késő, mert az ajkait az enyémre nyomja.
  Gyengéden csókol, de én nem válaszolok rá. Az egész testemen bizsereg. Érezem, hogy a kezei a derekamra kerülnek majd közelebb húznak hozzá. Én tényleg nem szeretnék válaszolni a csókjára, de nem bírom. Annyira édes és gyengéd. Lassan vezetem fel a mellkasán a kezeim, majd kulcsolom őket össze a nyakánál. Elvigyorodott, amikor rájött, hogy megtörte a körülöttem lévő falat. Szorosan hozzábújtam és engedtem át magam a csóknak, hagytam, hogy ő irányítson. Mikor engedélyt kért a bejutásra, megadtam neki. Az egyik kezemmel puha hajába túrtam, mire belenyögött a csókunkba, amin én elmosolyodtam. 
  - Tudtam, hogy te is akarod. - suttogja miután az ajkaink elváltak. - Rájöttem, hogy rossz ajtón kopogtattam, miközben a szerelmet kerestem, mert a te ajtódban állva jöttem rá, hogy mit is jelent az a bizonyos szó. - mosolyog rám.
  - Sajnálom, hogy eltűntem. - suttogom. - Sajnálom, hogy csak leléptem, de...
  - Megértem. - simít végig a karomon. - Tudom, hogy nem volt könnyű. Tudom, hogy összezavarodtál, hiszen velem is pontosan ez történet. De mikor kiutat kerestem, csak téged láttalak magam előtt.
  Egy puszit leheltem az ajkaira, majd szorosan hozzábújtam, amit ő sóhajtva viszonzott. Hülyeség, én magam is tudom. Sosem lenne szabad ezt tennem, de idős vagyok és még mindig nem volt igazi kapcsolatom. Életemben először vagyok szerelmes vagyis azt hiszem, hogy ez a szerelem. Nem fogom engedni elveszni ezt az érzést. Érezni akarom a nyugalmat és a biztonságot, meg azt a bizsergő érzést, amit a karjai között érzek. Érezni akarom őt.
  - Ugye azzal a baráttal csak vicceltél korábban? - kérdi miután a lift ismét elindult.
  - Csak tőled akartam menekülni. - vallottam be elpirulva.
  - Reméltem is, különben most azon kéne törjem a fejem, hogyan szakítsalak el tőle. - kuncog fel.
  - Már nem kellene. - suttogom. - Ha ezután a csók után még mindig vele akarnék lenni hülye volnék.
  - Szóval élvezted a csókot? - kérdi vigyorogva, majd közelebb hajol hozzám. - Akkor mit szólnál ha megismételnénk? - suttogja az ajkamra.
  - Repesnék az örömtől. - húzom mosolyra az ajkam.
  Nem érdekelt, hogy egy mozgó liftben vagyunk. Az sem számított, hogyha meglát a főnököm, akkor repülök. Csak az számít, hogy ő is velem van. Érte ki is rúgatom magam, ha ez az ára, hogy érezzem a puha és édes ajkát az enyémen.
  - Nem akarom, hogy elmenj. - suttogja a hotel előtt állva.
  - Én sem akarok menni. - nézek a szemébe. 
  - Mi lenne, ha itt maradnál? Kivennénk egy külön szobát és ma éjjel velem aludnál? 
  - Szeretnék, de nem lehet. A barátról hazudtam, de lakótársam van, aki már biztosan halálra aggódta magát értem, ha felébredt és még nem talált otthon.
  - És én elmehetek hozzád?
  - Szeretnél eljönni? - kérdem halkan. - Nem egy öt csillagos szálloda, ahol élek. Az ágy sem valami nagy. - húzom el a szám.
  - Nem érdekel, hogy hol élsz és az sem hogy mekkora az ágyad. Sőt inkább örülök, hogy kicsi. - vigyorog rám perverzül. - Mert így azt jelenti, hogy egymás karjaiba kell aludnunk. - suttogja a fülembe, mire engem kiráz a hideg. - Mehetek? - húzza meg a fülcimpám.
  - Azt hiszem, hogy ez nem a legjobb ötlet. - motyogom, mire morogni kezd. - De már elkövettem pár hülyeséget, amiket nem bánok szóval ez még belefér. - ölelem át a derekát, ő pedig a nyakamba kuncog.
  - Akkor menjünk. - suttogja.

1 megjegyzés: