2014. december 22., hétfő

22.rész - A nagy találkozás

Sziasztok!
Tudom, hogy alig pár órája volt új rész, de mondtam, hogy be szeretném fejezni ezért megpróbálok naponta hozni részeket, hogy minnél hamarabb sikerüljön és több időt szentelhessek majd a többi blogomra is. Remélem tetszeni fog és várni fogjátok a folytatást. Nem ígérem, hogy lesznek pikáns részek, bár az is meglehet, mert az utolsó előttibe egy randit tervezek, ami remélem tetszeni fog nektek. Köszönöm a bíztatást és az olvasókat!
Jó olvasást!

------------------------------------------------------------------


  El sem hiszem, hogy képes volt rávenni az este, hogy elmenjek vele. Nem arról van szó, hogy nem akarok találkozni a családjával, mert szeretnék, de attól tartok nem fogok nekik megfelelni. Biztos vagyok benne, hogy a történetünket már tudják és kétlem, hogy örülnének neki. Tönkretettem egy kapcsolatot, mert szülő szeretne fiának egy ilyen partnert?! Egyik sem. 
  Nem szeretném, hogy rossz legyen a viszonyunk, de úgy érzem, hogy ez sokkal inkább kínosabb lesz, mint a Niall sztori. Neki sem volt könnyű elfogadnia, kétlem, hogy teljesen beletörődött, de próbálkozik, nekem ez számít. De a család az más. Ők nem bocsájtanak meg olyan hamar a baklövéseket, főképpen nem az olyanokat, mint az enyém. Bele sem akarok gondolni, hogy mit gondolhatnak rólam.
  - Harry - szólok neki, mire pár másodperc múlva megjelenik az ajtóban - kérlek segíts eldönteni mit vegyek fel. - fordulok felé, könyörgően. 
  - Am - lép közelebb - nem kell kiöltöznöd, csak ad önmagad és meglátod minden jó lesz. - simít végig csupasz karomon. - Kedvelni fognak téged, pont ahogy én is.
  - Igen, mert minden szülő álma egy olyan barátnő, mint én. - sóhajtok fel. - Harry tönkretettem a készülő házasságodat, szerinted a szüleid tárt karokkal fognak engem fogadni? - nevetek fel kínosan.
  - Ismerem őket, anya már most odáig van érted. - suttogja, átkarolva engem. - Nem kell aggódnod minden a legnagyobb rendben lesz. Nem esznek embereket, ha ettől tartasz. Kedvelni fognak. - puszil a nyakamba. - Emlékszel, mikor nem akartad elhinni, hogy a fiúk sem haragudnak rád, mégis igazam lett? - bólintottam. - Most is igazam lesz.
  - De ez más... Valahogy képtelen vagyok elhinni, hogy minden rendben lesz. - motyogom. - Ők a szüleid, nem pedig a haverjaid. Az enyémek, mindentől védeni akarnak, szóval ne mond nekem azt, hogy ilyen hamar elfelejtették mit tettem veled...
  - Nem felejtették el. - néz a szemembe. - De nem gyűlölnek téged. Anya szerintem alig várja, hogy megismerjen, pont úgy, ahogy Gemma is. Lehet, hogy kicsit dühösek voltak rád az elején, de elfogadják, hogy ez az én döntésem, hogy téged szeretlek és veled akarok lenni. 
  - Oké, feltételezzük, hogy igazad van, de akkor sem állíthatok be szakadt farmerbe és egy laza pólóba, mert az nem való egy találkozásra. - rázom meg a fejem.
  - Tőlem úgy is jöhetnél. - mosolyog rám. - De ha mindenáron a véleményem akarod akkor vegyél fel egy inget egy gatyával és minden rendben lesz. - nyugtat meg. - Fél óra múlva indulunk, addig én lent leszek. - nyom egy csókot az ajkaimra, majd távozik a szobából. 
  Magamra kapok egy fekete kicsit ünneplőbb inget, alulra pedig egy sötét kék farmert, a lábaimat pedig sarkatlan csizmámba bújtatom. Nem öltöztem ki mégis megfelelőnek érzem a találkozásra az öltözékem. Még egyszer a tükör elé lépek, majd megnézem magam benne. Alig észrevehető smink, laza hullámos hajjal. Csak remélni tudom, hogy Harrynek igaza van és kedvelni fognak...

***

  Az út csendesen telt. De ahogy befordultunk az utcájukba, a hasamban lévő görcs egyre rosszabbodott. Félek. Lehet ez azért is van, hiszen eddig még egy barátom családját sem látogattam meg, bár kétlem. Szerintem ez inkább annak az oka, hogy félek attól mit gondolnak majd rólam. Harry a combomra helyezi a kezét, mire én felé fordítom a szemeim. Mosolyog. Tudom, hogy meg szeretne nyugtatni, de nem könnyű bármit is elérni nálam ebben a helyzetben.
  - Megjöttünk. - suttogja. A válla felett kinézek az üvegen és egy nem túl nagy családi házat fedezek fel. Nyelek egy hatalmasat, majd visszavezetem tekintetem Harryre. - Nyugodj meg, kedvelni fognak. Ismerem őket. 
  - Én még mindig úgy érzem, hogy nem kellett volna veled jönnöm. - suttogom. - Meg akarom őket ismerni, de gondolj csak bele...
   - Am - fogja kezei közé az arcom, mire behunyom szemeim - ha bármi történik én veled leszek és leállítom őket. - néz a szemembe. - De semmi sem lesz, most pedig gyere szépen és menjünk be. Jó?
  - Rendben. - adom meg magam. Kiszáll a kocsiból, majd engem is kisegít. Összekulcsolja az ujjainkat és elindul a ház felé. - Csak kérlek ne engedd el a kezem, egy percre sem odabent. - suttogom, mire ő megszorítja ujjaim.
  Amint a zár kattant, tudtam, hogy már nincs visszaút. Belépve az előszobába, egyből meleg szeretett fogadott. Az a bal oldali falra tekintve rengeteg gyermekkori képet fedezek fel, Harryről és gondolom Gemmáról. Ám a bámészkodásom léptek zavarják meg, mire feszülten pillantok a hozzánk közeledő idősebb hölgyre.  
  Arcán kedves mosoly terül szét, amint észrevesz minket. Ez a mosoly kicsit megnyugtat, de még mindig nem eléggé, hogy ne remegjenek bele a lábaim. Harry elé érve, azonnal a karjai közé zárja, mire neki muszáj elengednie a kezem, hogy visszaölelje az anyukáját. Feszülten arrébb lépek, majd próbálom megnyugtatni magam, hogy semmi gond sem lesz. De Harry anyukáját elnézve, nem tudnám róla azt feltételezni, hogy hamarosan nekem esik majd és sértegetni kezd. 
  - Ő lenne az a lány, akiről már annyit hallottam? - pillant rám, miután eltávolodott fiától. Arcomra pír szökik, hiszen nem tudom, hogy mit kéne tennem.
  - Jó napot asszonyom, Amanda Williams vagyok. Örülök, hogy megismerhetem. - próbálom elrejteni a hangomban lévő remegést.
  - Kérlek kedvesem, tegeződjünk, nem vagyok még olyan öreg. - mosolyog rám kedvesen, majd meglepetést okozva nekem, magához ölel. - Örülök, hogy megismerhetem azt a lányt, aki elrabolta a fiam szívét. - suttogja, miközben én még mindig dermedten állok a karjai között, ám pár másodperc múlva visszaölelem és megkönnyebbülve sóhajtok fel, miközben Harryre pillantok, aki mosolyogva néz minket.
  - Sajnálom, hogy miattam lett vége Harry... - kezdek bele, de megállít, majd mosolyogva néz a szemembe és szólal meg.
  - A sors akarta így, kedvesem. Harry nem hiába választott téged. - rázza meg a fejét. - A szív mindig tudja ki az igazi számára és ha rá hallgatunk, akkor minden tökéletes lesz. Ha ezzel azt akarod közölni velem, hogy ne haragudjak rád, azt kell mondanom, hogy sosem tettem azt. Lehet, hogy eleinte elszomorított, de utána rájöttem, hogy nem hiába történt így ez az egész. Nem hiába kerültél te a fiam mellé. Tudnod kell, hogy més sosem láttam őt ennyire boldognak, mint melletted.
  - Én is nagyon boldog vagyok vele. - suttogom. - Ígérem, hogy nem fogom őt megbántani és sosem engedem majd, hogy szomorú legyen.
  - Melletted nem is lehetnék szomorú. - karolja át a derekam Harry. - Hiszen számomra te egy angyal vagy, aki megmutatta nekem, hogy milyen az igazi szerelem. 
  - Annyira jó látni, hogy ilyen boldogok vagytok. - váltogatja köztünk a tekintetét az anyukája. - A nagy boldogságban el is felejtettem bemutatkozni, Anne vagyok. - néz a szemembe.
  - Örülök, hogy megismerhetlek Anne. - mosolygok rá vissza kedvesen. 
  - Gyertek be a nappaliba, már a többiek is nagyon várják, hogy megismerkedjenek Amandával. - indul vissza a folyosón, minket kettesben hagyva Harryvel. 
  - Látod én megmondtam neked, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. - ölel magához. - Ismerem a családom és tudom, hogy elfogadják azt a lányt, akit én szeretek még akkor is, ha ők nem bírják. - suttogja, mire megdermedek. Mit akar azzal mondani, hogyha nem is bírják. Engem nem bírnak? - De téged bírnak. - teszi hozzá.
  - Ilyet ne csinálj többet. - ütök a mellkasára. - Szeretném, ha bírnának a szüleid. Nem akarom, hogy csak azért fogadjanak el, mert téged boldoggá teszlek, hanem azért, mert ők is kedvelnek engem. 
  - Kétség sem fér hozzá, hogy kedvelnek téged, Am. - dönti enyémnek a homlokát. - Az első perctől fogva kedvelnek, pont, ahogy én is.
  - Szeretlek. - suttogom az ajkaira, majd elindulunk a nappali felé.
  Beérve egyből megpillantom a kanapén ülő szülőket és mellettük egy barna hajú lányt, aki minden bizonnyal Gemma lesz. 
  - Azt hittem, már nem is akarsz minket is üdvözölni. - ugrik fel Gemma, majd öleli magához Harryt, aki nevetve viszonozza. - Mellesleg nagyon szép, Haz. - suttogja, de én is tisztán kivettem mit mondott, hiszen közel állok Harryhez.
  - Te is hiányoztál nekem, Gem. - puszil a hajába. - Enged meg, hogy bemutassam neked a... - de Gemma mit sem törődve Harry beszédével felém fordul. 
  - Jaj, elég már Hazz. - legyint. - Pontosan tudom ki ő. Örülök, hogy megismertelek Amanda, sokat hallottam rólad, Gemma vagyok. - ölel magához, amit én mosolyogva viszonzok. - Gondolom Harry semmit sem beszélt neked a gyermekkoráról, ne aggódj én majd kimesélem, hogy milyen is volt, amikor még pelenkás volt. 
  - Azt nem tennéd meg Gemma. - morogja Harry. - Csak ne beszéld tele a fejét a sok hülyeséggel. - néz rá szigorúan, mire ő csak felnevet.
  - De én kíváncsi vagyok rájuk. - nézek Harryre.
  - Tudhattam volna, hogy ez lesz, ha egyszer bemutatom neked őt. - néz Gemmára sóhajtva. - De nem hiszem, hogy el tudod őt üldözni mellőlem, hiszen nagyon aranyos baba voltam. - vigyorog.
  - Azt majd meglátjuk. - jelenik meg huncut mosoly az arcán. - Tudod a cuki sztorijaidat sem fogom kihagyni.
  - Gyerekek elég legyen. - szólal meg nevetve Anne. - Ezt folytathatjátok később is, most inkább foglaljatok helyet és meséljetek el nekünk mindent az elejétől fogva, mert én nem csak Harry verziójára vagyok kíváncsi, hanem a tiedre is kedvesem. - néz rám. 
  A kanapén ülve azon gondolkodom, hogy mire lenne kíváncsi Anne. Igazság szerint tudom, de azt a napot inkább szeretném elfelejteni. Nem azért, mert annyira rossz lett volna, hiszen az volt a legjobb napom, de ott szegtem meg az ígéretem és arra nem tudok büszke lenni. 
  - Kérdezhetek valamit? - pillant rám Gemma, miután nagy nehezen elmeséltünk neki, hogy is találkoztunk mi ketten. Egy bólintással jelzem, hogy nyugodtan tegye fel. - Miért menekültél el előle?
  - Tudod nem volt könnyű elfogadnom, ami történt. Eddig még egyszer sem történt hasonló velem és úgy éreztem, ha nem menekülök el az érzéseim elől, akkor összeroppanok. De semmit sem oldottam meg a menekvéssel, mert csak rosszabb lett... de végül megjelent, amikor nem is számítottam rá.
  - Mindig megjelenek majd, amikor azt hiszed már megszabadultál tőlem. - néz rám komolyan Harry, mire mindenki felnevet. 
  - Gyerekek kész a vacsora, ha jól gondolom, gyertek át az ebédlő és ott folytathatjuk ezt a beszélgetést. - áll fel Anne.
  Nem gondoltam volna, hogy ilyen szeretetben fogom magam érezni. Ez a család úgy bánik velem, mintha már évek óta ismernének, nem pedig csak pár órája. Örülök, hogy így van, mert én is nagyon kedvelem őket. 

1 megjegyzés:

  1. Imádom, nagyon! :)
    Nagyon aranyos Harry is, és a családja is! Biztos vagyok benne, hogy nagyon szeretik Am-ot! :) És Harry is biztos nagyon aranyos baba volt! :)

    VálaszTörlés