24.rész - Randi

Sziasztok!

Meghoztam az utolsó részt. Tudom, hogy tegnapra ígértem, de rosszul

lettem így nem tudtam befejezni, ma viszont megtettem és még

a mai napon hozom az epilógust is. Biztosan lesz, mivel már jól vagyok

és még korán van, szóval semmi képen sem fogok elaludni.

Köszönöm, hogy velem tartottatok és bíztattatok.

A jövőhéten, majd egy búcsút is fogok írni, amiben lesznek

információk az új blogról is. 

Jó olvasást!

----------------------------------------------------------------

  A fiúk koncertje tegnap este volt. Életemben nem láttam még ennyi ember egy helyen, mint most. Pedig elég sok híres ember esküvőjét szerveztem már meg, ott sem voltak kis számok a vendéglistán, de ez mindent felülmúlta. Több ezer fiatal lány, akik csak azért jöttek el, hogy őket lássák, hogy találkozzanak velük és talán még képet is készíthessenek, bár ez lehetetlen, ők is tudják, de a remény hal meg utoljára nem igaz?

  Két és fél órán keresztül ugráltak a színpadon, pontosan úgy, mintha még mindig 18-19 évesek lennének, pedig már jóval meghaladták azt a kor. De mit számít az életkor, ha te jól érzed magad a bőrödben? Mit számít, hogy mennyi vagy, ha te fiatalnak érzed maga?! Semmit. Nem a kor határoz meg, hanem, hogy te magad mennyinek érzed a korod, ők még most is tinik, akik szeretnek hülyéskedni és énekelni. A rajongók szerintem akkor sem távolodnak el majd tőlük, ha öregek lesznek és talán még összejönnek egy kisebb koncertre. Én személy szerint még azt is el tudom képzelni, hogy ősz hajjal ugrálnak a színpadon, mit meg nem adnék, hogy lássam egyszer így őket. 

  A koncert után egy hatalmas buli volt a fiúk részére megszervezve, amiről elég későn jöttünk el. Mindenki teljesen kiütötte magát, csak egy személy nem, ami nem kicsit volt furcsa számomra. Én is keveset ittam, de Harry semmit. Nem értettem, hogy miért egészen addig, míg ma reggel be nem jelentette, hogy randira akar vinni és nem akart rajta másnapos lenni. 

  Igazi randin még nem nagyon voltunk, de most úgy döntött, hogy elvisz, aminek biztosan nem fogom megtudni a helyszínét, míg oda nem érünk. Nem adta tudtomra, hogy mit vegyek fel, ami kicsit kikészít, hiszen nem akarok túlságosan kiöltözni hiába...

  - Legalább azt áruld el, hogy mit vegyek fel?! - sóhajtok fel a háthoz állva.

  - Valami meleget és ne legyen a lábadon magassarkú, mert arra semmi szükség nem lesz. - fordul meg.

  - Pedig azt hittem, hogy tetszett a tegnap esti cipőm. - emelem fel a lábam.

  - Tetszett. - kapja el a derekam. - De most nem illene ahhoz a helyhez, de lesz még alkalmad felvenni, ígérem. 

  - Rendben. - nyomok egy puszit az rácára, majd megfordulok és elindulok ki a szobából.

  - Ne riszáld így a csípődet, mert akkor biztosan nem jutunk el a randira. - morogja, mire felnevetek, majd az ajtóból hátrapillantva rákacsintok és bezárom magam után az ajtót. - Ez még visszakapod, hercegnőm. - kiáltotta utánam. 

  Mivel azt mondta, hogy öltözzek meleg, elővettem egy farmert és egy kötött pulcsit. Nem a legmelegebb ruháim, de azért nem fogok bennük fázni. Lábamra visszahúztam a csizmám, majd feltettem egy halvány sminket és már kész is voltam. 

  Kint már teljesen sötét volt ebben az órában. Valamiért mégis úgy érzem, hogy nem bent leszünk, hanem a szabadban, különben miért mondta volna, hogy melegen öltözzek?

  - Nagyon csinos vagy. - lép be Louis a konyhába. - Elmondta már, hogy hová akar téged vinni? - vigyorog rám.

  - Nem, semmit sem mondott, így mostanra feladtam a kérdezősködést. - vonom meg a vállam. - De valamiért azt érzem, hogy mindenki tudja rajtam kívül ebben a házban.

  - Talán igazad van, talán nem. - nevet fel. - De abban biztos vagyok, bármit is talált ki neked, imádni fogod.

  - Legalább ne csinálj úgy, mintha nem tudnád, mert neked biztosan elmondta. Ismerem már annyira, hogy tudjam. - lököm meg. - De az is tetszene, ha egy barlangba vinne, ha ő is ott van.

  - Ez sokkal jobb, mint egy barlang, majd meglátod kislány. - borzolja össze a hajam.

  - Mehetünk? - kérdi az ajtónak dőlve Harry.

  - Persze. - mosolygok rá.

  - Csak egyben hozd haza ezt a lányt, haver, mert elég sötét van odakint. - néz rá Louis, majd rám mosolyog és elhagyja a konyhát.

  - Inkább nem kérdem meg, hogy ezt mire értette, mert valószínűleg úgysem mondanád el. - lépek hozzá közelebb.

  - Teljesen igazad van, most pedig gyere. - fogja meg a kezem.

  Miután mindketten felvettünk a kabátunkat, már ki is lépünk a házból. Besegített a kocsiba, majd ő is beült mellém. Nem mentünk olyan sokat mikor megállt a Temze partjánál. Nem értem, hogy mit keresünk itt. Komolyan itt akar randizni velem, ahol semmi sincs és ilyen hideg van?!

  - Ne aggódj, nem a semmi közepére hoztalak, csak egy kicsit sétálnunk kell, míg odaérünk. - suttogja a fülembe, mintha kitalálta volna, hogy pontosan mire is gondoltam. 

  Kézenfogva sétálgatunk közel egymáshoz, míg a távolba fel nem fedezek egy kisebb hajót. Kérdőn pillantok Harry, aki mosolyogva bólint. Tehát az nekünk van ott?! Oké azt hittem senki sem tud meglepni a randikon, de úgy látszik ebben is tévedtem vele kapcsolatban. A Temzén fogunk kettesben hajókázni, este? Egyáltalán tudja vezetni?!

  - Szia, Kyle! - szólal meg Harry, mikor odaérünk. - Kösz, hogy elhoztad ezt a kicsikét. - bök a hajó felé. 

  - Szívesen, haver. - biccent felénk. - Gondolom használni tudod, szóval én át is adom neked, majd szólj ha jöhetek érte. - ráz kezet Harryvel.

  - Megtanulom. - azonnal lefagyik a mosoly az arcomról. Még sosem vezetett ilyet és azt akarja, hogy felszálljak rá. Kizárt dolog. - Csak vicceltem, Am. Persze, hogy tudom vezetni. - nevet fel.

  - Ilyennel nem szép dolog viccelni. - vágom rá, mire jobban nevetni kezd. 

  Miután mindketten biztonságban feljutottunk a hajóra, Harry beindítja a motort, majd elindulunk a vízen. Dermedten állok a közelébe, hiszen én még sosem voltam hajón ezelőtt és nem gondoltam volna, hogy első alkalommal a sötétben történik majd meg. Harry lejjebb vette a sebességet, majd odajött hozzám és átölelt.

  - Nincs mitől félned. - suttogja. - Sosem hagynám, hogy bajod essen. Nem hoztalak volna ide, ha attól félnék, hogy bármi történhetne. 

  - Tudom, csak kicsit hideg van itt... - fonom össze magam előtt a karjaim. 

  - Akkor gyere igyuk meg a forralt borunkat, az majd kicsit felmelegít, ha meg nem akkor átölellek én, hogy melegítselek.

  - Milyen romantikus valaki. - nevetek fel. - Na hol is van az a bor? - vigyorgok fel rá.

  Mindketten leültünk közel egymáshoz a bőrülésre, majd a kezünk a borral csodálni kezdtük az elénk terülő tájat. London este a legszebb, hiszen akkor van kivilágítva az egész város.

  - Még mindig fázol? - mire megrázom a fejem és közelebb bújok hozzád. - Akkor miért bújsz ennyire közel hozzám?!

  - Szeretek a közeledben lenni, de ha neked nem tetszik akkor... - húzódom el tőle, mire azonnal utánam kap és visszahúz magához.

  - Azt egy szóval sem mondtam, hogy azt akarom, hogy elmenj. - ölel magához. - Tudod nagyon örülök, hogy holnap te is velünk jössz. - sóhajt fel. - Bár gondolom rájöttél, hogy akkor is magammal vittelek volna, ha nem mondtál volna igent.

  - Igen, tisztában voltam vele, de nem kell elhurcolj, ugyanis én csak ott lehetek boldog, ahol te is ott vagy, ha haza akarsz menni, akkor én veled tartok. Nem azért, mert én is vissza akarnék oda menni, hanem azért mert szeretlek téged és boldoggá akarlak tenni. 

  - Ha visszamennék oda és te nagyon nem érzed magad jól, amit biztosan észreveszek majd akkor mit szólnál ahhoz, ha egy kis idő múlva ideköltöznénk, csak mi ketten? - kérdi a szemembe nézve.

  - Képes lennél otthagyni a barátaidat és mindenkit, miattam? - motyogom alig hallhatóan. 

  - Igen, ezt is képes lennék megtenni érted. Bár szerintem a többieknek is elege van már a melegből. - vonja meg a vállát. - Mi itt nőttünk fel, ide kötnek az emlékeink, szerintem nem csak nekem van néha honvágyam, hanem nekik is.

  - Miért költöztetek el?

  - Hírtelen ötlet volt. Mivel itt éltük át a karrierünk legszebb pillanatait el akartunk innen tűnni. Nem azért, mert megutáltuk Londont, ha nem túl sok emlék kötött minket ide... De úgy érzem, hogy én már képes lennék ide visszajönni. Közelebb lehetnék a családomhoz is és ha téged ez tesz boldoggá akkor szívesen visszaköltözöm ide.

  Nem akartam előtte sírni, de mégis kibuggyant egy könnyen, hiszen még senki sem hozott volna értem ilyen nagy döntést. Ha én itt akarnék maradni akkor képes lenne ideköltözni, csak miattam, ez számomra minden ajándéknál többet jelent, de nem fogom ezt kérni tőle, csak ha tényleg úgy érzem, hogy már nem leszek képes boldog lenni abban a városban. 

  - Miért sírsz? - kérdezi aggódva. - Mondtam valamit?

  - Nem. - rázom meg a fejem. - Csak én akarok annyit mondani, hogy nagyon szeretlek. 

  - Én is téged, mindennél jobban. - csókol meg. 

  Karjaim a nyaka köré fonom, majd lassan az ölébe helyezem magam. Kezei szorosan magához húznak...

  - Vissza kéne mennünk és ezt a szobában folytatnunk, mielőtt megfázol. - suttogja a nyakamba, mire én egy aprót bólintok, majd kimászok az öléből. 

  Kezem után nyúlva húz engem is magával a kormányhoz, majd maga elé állítva indítja be a motort és fordulunk vissza. 

  - Segítesz? - puszil a nyakamba, én pedig bólintok.

  Kezeim a kormányra helyezem, ő pedig az enyémekre, így irányítjuk a hajót ketten...